Rövid cégbemutató

Mastech Bt. Ensolar System
 

A Mastech Bt. Ensolar System, 1999-ben kezdte meg üzleti tevékenységét ami  eredetileg épületautomatizálás és villamos berendezések gyártása és fejlesztése volt. Néhány sikeres év után 2004-ben szemlélet váltás történt és a hangsúlyt az épület klímatizálás mellett a napenergia hasznosító rendszerek népszerűsítésére és az energia racionalizálásra helyeztük.

Az energia racionalizálást nagyon fontosnak tarjuk mivel első lépésben úgy tudunk megtakarítást elérni, ha meglévő fogyasztásunkat ésszerűsítjük, csökkentjük a veszteségeket és majd csak  ezek után tervezünk megújuló energiaforrásokat vagy eszköz beszerzéseket. Ennek tükrében olyan szolgáltatásokat tudunk nyújtani, melyek kapcsán nemcsak megújulós termékek telepítésével érhetnek el energia megtakarítást, hanem meglévő energetikai rendszereik átalakításával, fejlesztésével is mint (pl. kazánrekonstrukció, hővisszanyerés, hőszigetelés stb.).

Cégünk a megújulós termékek népszerűsítésén felül az energiahatékonysági pályázatokban is nagy segítséget tud nyújtani. Az energetikai pályázatok teljes elkészítését tudjuk vállalni a hozzá kapcsolódó energetikai számításokkal valamint szükség szerinti auditálással együtt.

Ügyfeleinknek kiváló minőségű termékeinken túl teljes körű szolgáltatást nyújtunk a tervezéstől a kivitelezésig. Komplett, egyedi igényeknek megfelelő rendszereket kínálunk. Évente több alkalommal megszervezett termék- és fűtési bemutatóinkkal pedig igyekszünk bemutatni a lehetséges alternatívákat, megoldásokat.

 

Cégprofilunk

Napenergia-hasznosító rendszerek

Épület energetikai optimalizálás

Alternatív hűtési és fűtési megoldások

Technológiai hűtés-fűtés

Hulladékhő hasznosítás

Épületenergetikai tanúsítás

Energia auditálás

 

Szolgáltatásaink

Tervezés

Kivitelezés

Pályázatírás

Kis és nagykereskedelem

Naperőművek komplett telepítése

Hőkamerás bevizsgálás

Tanácsadás

 

Garancia

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy rendszereink üzembiztosan és az elvárásoknak megfelelően működjenek.  A megbízhatóságot a sok éves tapasztalat és szakképzett kollégáink biztosítják valamint a megbízható és ellenőrzött forrásból származó termékeket és alkatrészek minősége. Meghibásodás esetében a legrövidebb időn belül vagy a szerződésben foglaltak alapján mindig rendelkezésre állunk.

Kollégáink bármilyen felmerülő kérdés megválaszolására szívesen állnak rendelkezésére.